Szent Gellért-szobor környezete kiképzésének pályaterve

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa az 1900-as év elején az Erzsébet-híd tengelyébe helyezendő Szent Gellért-szobor környezetének kialakítására és a hegyre vezető gyalogutak megtervezésére hirdetett pályázatot. Az 1897-től épülő Erzsébet-hidat sok kritika érte amiatt, hogy nekivezet a Gellérthegynek, nem csatlakozik szervesen a budai körútba. Az FKT minden bizonnyal ebből a hátrányból próbált meg erényt kovácsolni: ha a hegynek ütközik a híd, akkor a hídtengelybe eső hegyoldalt olyan monumentális zárómotívummá lehet alakítani, amilyeneket a főutak végpontjaiból a fővárosi sajtó szintén gyakorta hiányolt, különösen a Béccsel vagy Párizzsal való összevetésekben.

A pályázat nem volt előzmények nélküli: előző évben a Magyar Mérnök és Építészegylet nagypályázatán volt ugyanez a feladat és az FKT műszaki osztálya is készített már egy vázlattervet a területre. Lajta kivételével a pályázat összes résztvevője elfogadta ezek feladat-meghatározását: architektonikus kiképzést kívántak adni a Gellérthegy alsó részének; tornyok, loggiák, gloriettek keretébe helyezték a szent alakját, s csak a felső részre terveztek parkot. Lajta Béla csak leírásokból ismert terve ellenben munkatársa, Málnai Béla szerint „monumentumot képzelt architektúra nélkül, fákat, erdőt, csobogó vízeséseket, misztikus borongós hangulatot”; tehát természeti környezetbe helyezte a szobrot, nem tervezett neki monumentális építészeti keretet, hanem a hegy lábáig vezette le a parkosítást. Egyéni megoldása csak megvételt nyert, a pályadíjakat az előbbi felfogást képviselő tervek kapták: Kallina Mór és Árkay Aladár Otto Wagnert idézően elegáns, illetve Alpár Ignác ormótlan műve.

A Közmunkatanács a pályázat eredményét figyelembe véve a következő évben saját mérnökeivel két tervezetet készíttetett: egyet építészeti kerettel, egyet anélkül. Ezeket elbírálva már úgy ítélte, hogy „a szobor környékének rendezésére a parkszerű megoldás minden más megoldásnak feltétlenül felette áll” és végül Bakos János Lajta pályatervéből kiinduló, de azzal ellentétben szimmetrikus elrendezésű, két lépcsőkaros, valamint a szobrot jóval magasabbra helyező tervét valósította meg, „melyben a természet és a művészet kezet fognak a szép harmonicus emelésére”.