Keresztelőkút Koronghi Lippich Elek számára
Épületleírás
Az 1899–1912 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium művészeti osztályát vezető Koronghi Lippich Elek határozott művészetpolitikai koncepcióval rendelkezett: a nemzet kulturális önállóságának demonstrálására képtelennek tartott historizáló építő- és iparművészet, akadémikus festészet helyett egy, a formakészletét és részben témáit is a magyar néphagyományból, népművészetből merítő modernizált nemzeti művészetet propagált. A „magyaros szecesszió” programját személyi döntéseiben, az állami mecenatúrában is érvényre juttatta: baráti pártfogását élvezhették a gödöllői művésztelep tagjai, Maróti Géza, Kós Károly és mások; ő kezdeményezte a Malonyay Dezső szépíró és műkritikus szerkesztésében megjelent, „A magyar nép művészete” című könyvsorozat elindítását is.
Lajta 1905-től László Fülöp festőművész Pálma utcai villájában bérelt műtermet és lakást, annak a Városliget mellett 1897-ben Gyalus László tervei szerint felépült középkorias épületcsoportnak az egyik tagjában, amelynek a Lippich háza is részét képezte. Az építész ekkor kezdett el dolgozni Malonyay Dezső Lippichéval szomszédos villájának a tervein – miközben azok a „Magyar nép művészete” első, kalotaszegi kötetének összeállításával voltak elfoglalva. Nem meglepő, hogy mindhármuk gyűjteményéből nagyon hasonló kalotaszegi faragott fatárgyak maradtak ránk.
A Műcsarnok 1908-as egyházművészeti kiállításon mutatták be a Lajta Béla által Lippich Elek unokájának keresztelőjére tervezett középkorias bronz keresztelőmedencét – ez volt az egyetlen megbízás, amelyet az építész e kapcsolatnak köszönhetett.
A Lippich művészetpolitikája által érdekeikben egyformán sértett akadémikus művészek és nyugat-európai orientációjú modernek alkalmi összefogása 1910 végén megállította a tanácsos karrierjének emelkedését. Ekkor a gödöllői művészeken és néhány tőle függő művésztanáron kívül szinte csak Lajta Béla kelt Lippich védelmére – „azt mondván, hogy nagy érdemei vannak a magyar építőművészet körül” – szembehelyezkedve ezáltal Málnai Bélával és Vágó Józseffel, akik nem minden alap nélkül „rámutattak arra, hogy Lippich üldözte Lechner magyaros törekvéseit”.
